Kibaszottul elegem van a hidegből Torkig vagyok a hideggel. Besokalltam, unom már, hogy lefagy az orrom, kővé hűl az állam (én vagyok), hogy egy rakás ruhát fel kell vennem, ha futni indulok. Közben persze számold ki, hogy négy sarokkal arrébb merről fog fújni a (sarkvidéki eredetű) szél, aztán majd kiderül, hogy elég cuccot vettél-e fel, esetleg sokat, vagy éppen keveset. Nem tudom, melyik a szarabb. Néha találkozol más elmebetegekkel is, sokuk régi futó, de most csak közelről ismered meg őket, sál, sapka, néha kapucni, komolyan, mint egy-egy sportos hajléktalan. Nincs ám duma, csevegés, csak intés van, esetleg néhány szó, amit persze a szétfagyott arcizmok miatt nem lehet érteni, de talán nem is kell, a lényeg, hogy itt vagyunk, csináljuk, igen, biztos sokkal jobb benn, a fűtött szobában, de ezt legalább mi választottuk.
Az elindulás a legnehezebb. Nézel kifele az ablakon, akárhogy is, cudar az idő. Édzsbóna Márta azt ígérte, hogy egy kicsit melegszik az idő, de a szél miatt ebből nem sokat érzékelünk. Indulni kéne, sorba vesszük a várható akadályokat, a havat persze basztak letakarítani az utakról, néhányszor felolvadt, majd újra megfagyott, gyakorlatilag alkalmatlan bármiféle testmozgásra. Lepillantunk az edzéstervre, számolunk, nem, nem tudjuk átütemezni, muszáj lesz elindulni. Na, most mintha csillapodott volna a nagy szél...nem, úgy tűnik, csak erőt gyűjtött. Na jó, eleget sajnáltuk magunkat, gyerünk kifelé! Igen jól sejtettük, kurva hideg szél fúj. Gyors tervezés, ha most erről fúj, akkor mi erre indulunk és akkor majd visszafele kellemes hátszelünk lesz. (Az ilyen jellegű terveimet már többször...hogy is mondjam, meggyalázta a tréfás kedvű természet.) Mindegy végre futunk, néha csúszunk is, de haladunk. Mivel mozgásunk az ilyen szemét terepen ösztönösen óvatossá válik, előfordulhat, hogy a laikus szemlélőnek a közmondásos szarógalamb ugrik be sporttevékenységünk láttán. Minket ez már réges-rég hidegen hagy (jó mi? hidegen hagy), taknyunk az orrunk alá fagyott, állunk, orrunk mintha nem is lenne, bevillan, hogy milyen hülyén néznénk ki bajusszal, de mégis, sokkal jobban érezzük magunkat, mint indulás után. Már szarunk bele a hidegbe, meg az egész rohadt télbe, nyomjuk a kilométereket, valami perverz öröm jár át minket, a feltámadó szél heves dacot vált ki belőlünk, kicsit beledőlünk és toljuk tovább. Otthon forró tea és zuhany vár minket, meg a remek érzés amikor az edzésnaplóba könyvelünk. Figyeljük, mit mondanak az időjósok, reménykedünk, most már csak vége lesz a télnek. Néhány hónap múlva majd a kánikulában szédelegve anyázzuk az időjárást, de hát nem lehet mindig tavasz meg ősz.
